Soltis Lajos Színház  Facebook YouTube Instagram English

Tavaszi erdélyi turné - élménybeszámoló


Tavaszi turnénk keretében ismét Erdélybe látogattunk, ahol közel 2000 gyermekkel együtt izgulhattuk és élhettük át Jancsi és Juliska történetét. Az útra elkísért bennünket két jó barátunk, Csiszlerné Tünde és Csiszler Zsolt. Az általuk fogalmazott bejegyzéssel szeretnénk betekintést nyújtani azokba az élményekbe, amelyek a hét során történtek velünk. 

Az utazó társulat tagjai köszönik Tündinek és Zsoltnak a turné során kapott sok-sok segítséget!

 
"Az elmúlt héten abban a különleges élményben volt részünk a párommal, hogy elkísérhettük a celldömölki Soltis Lajos Színház színészeit erdélyi előadáskörútjukra. Eleve nem gondoltuk, hogy ez Nekik egy laza kis kirándulás, de ott szembesültünk vele igazán, hogy mennyire nem az. Hajnali kelések, indulások, hiszen a különböző helyszínekre időben oda kellett érni. Jobbágyfalván, Hármasfaluban, Marosvásárhelyen, Szovátán, Parajdon, Havadon, Korondon, illetve Erdőszentgyörgyön voltak előadások. A reggeli hidegben a színháztermekbe való bepakolás, a díszlet felállítása, előadás után olykor kapkodva szétszedni, visszapakolni, következő helyszínen pedig újra elölről kezdeni az egészet ????, nem volt éppen a nap legkellemesebb része. De aztán megérkeztek a gyerekek és lehetett rajtuk látni az izgatott várakozást. ( Volt olyan kis település, ahol már évek óta nem volt színházi előadás). Előadások alatt élmény volt látni, ahogy a kicsik együtt éltek a történettel. A kislány, aki követte a szereplőket, igazán tündéri volt. ????Ami számunkra igazán érdekessé tette az előadásokat, az egyrészt a közönség reakciója volt. A másik, hogy a játék közben adódó váratlan szituációkat (akadt ilyen ????) micsoda profizmussal oldották meg a színészek. Mindenesetre Jancsi és Juliska története mindenhol nagy sikert aratott. Mindenhová szeretettel várják vissza továbbra is a Társulatot,ahogy eddig is, hiszen a legtöbb helyen már jópár alkalommal örvendeztették meg a gyerekeket egy-egy darabbal. Jó érzés volt , hogy szinte mindenhol akadt ismerős, akik látható örömmel fogadták a csapatot,segítettek,amiben tudtak.
 
Szerencsére előadások után maradt idő kirándulásokra is. Ezzel a kis jópofa társasággal még nagyobb élmény volt ellátogatni a Gyilkos-tóhoz, a Békás - szoroshoz, jót túráztunk a Medve-tónál, körülnéztünk Korondon. Ellátogattunk Kőrispatakra is, ahol Lajoska (aki járt már ott, egész biztosan ismeri) megmutatta a Szalmakalap múzeumot, illetve megnéztük a tábort is, ahol nyaranta a Soltis Színház színészei foglalkoznak gyerekekkel.
Erdély egyébként is gyönyörű, de nekünk így, hogy közben bepillantást nyerhettünk a Színház valódi világába (talán kicsit segíteni is tudtunk) még fantasztikusabb  élményt nyújtott ez az utazás. Köszönjük szépen Soltis Lajos Színház! ❤️"




Vissza a Hírekhez

Jegyfoglalás: 06-70/38-28-867
hétköznap 9-17 óráig
(csak celldömölki, saját szervezésű előadások esetén!)
A megadott elérhetőségen kívül igényelt jegyekért nem vállalunk felelősséget!

Legközelebbi előadásaink

Jancsi és Juliska
Celldömölk, 2019.05.23; 12:30
Mielőtt meghaltál
Celldömölk, 2019.05.23; 15:30
Liliomfi
Celldömölk, 2019.05.24; 14:00
A cigány
Komló, 2019.05.31; 11:00
A cigány
Celldömölk, 2019.06.01; 15:00
A cigány
Zsámbék, 2019.06.09; 20:00
Jancsi és Juliska
Celldömölk, 2019.06.13; 13:00
Jancsi és Juliska
Celldömölk, 2019.06.19; 14:00
Óperenciás mesék: Ördögdöngölő
Sopronbánfalva, 2019.07.13;
Almagránát
Zánka, 2019.08.13; 20:00

Elérhetőségek

Soltis Lajos Színház
Celldömölk, Dr. Géfin tér 1.
Kamaraszínház:
Celldömölk, Koptik Odó u. 2.
Telefon: 06-20-335-17-65
E-mail: soltisszinhaz@cellkabel.hu