Dudás Károly: Lesz-e özönvíz?

LESZ-E ÖZÖNVÍZ?

„Nem baj, ha a kezed remeg, csak az inad ne remegjen.” (Színészeknek, rendezőknek, íróknak, újságíróknak való alkalmi szólás a szentmihályi kocsmából.)

Mindaddig, amíg néhány nappal ezelőtt meg nem néztem Gobby Fehér Gyula A hajó című drámáját az Újvidéki Színház előadásában, nem értettem pontosan, Soltis Lajos miért hagyta ott a színházat, s állt el a bánáti Szent- mihályon autószerelő-segédnek. Annak ellenére sem, hogy kiváló művészünket erényeivel és bogaraival egyetemben több mint egy évtizede jól ismerem. A hajó, ugyebár, arról szól, hogy kicsinyességeink, válságaink, torzsalkodásaink, félelmeink... közepette mindannyiunknak kell valami aránylag biztos kapaszkodó, mondjuk egy hajó, amit a saját két kezünkkel építünk fel magunk köré, védőfalként is, de járműként is, amelyen talán özönvíz esetén elmenekülhetünk. Kell ez a hajó akkor is, ha nem lesz özönvíz. (De vajon ki meri bizton állítani, hogy nem lesz?) A hajót, ugyebár, Soltis Lajos rendezte. Ilyenféle hajót építget ő most magának az olajos két kezével ott az isten háta mögötti Szentmihályon.

A rejtély másik nyitjára a helyszínen bukkantam rá: a faluszéli autószerelő műhelyben, miután megismerkedtem Gyenge Ferenccel, Soltis Lajos újdonsült kenyéradó gazdájával és régi barátjával. A két, ereje teljében levő ember ugyanis - a művész és a mester - sok mindenben hasonlít egymáshoz. Gondolkodásmódban leginkább.

- A birtok mezőgazdaságigép-javító műhelyében voltam jól kereső, menő munkavezető - mondja Gyenge Ferenc. - Ami ott az állami birtokon ment, az a szervezetlenség, az a fejetlenség kényszerített két évvel ezelőtt arra, hogy odébbálljak. Úgy éreztem, az én képességeim többrevalók. Tovább akartam fejlődni, ott pedig nem volt rá mód. Kinőttem azt az állami műhelyt, csináltam hát magamnak egy sajátot. Két év után bátran mondhatom: megérte. Sok itt az új, a más: izgalmas ez a változatos munka, az ügyfelekkel való érintkezés. Reggeltől estig itt vagyok a műhelyben. Magas szakképzettségű autószerelő vagyok, de mellé még kitanultam az autóbádogos szakmát, festek is, ha kell.
Bővíteni szeretném a műhelyt, irodahelyiséget építeni, emelőt, autómosót vásárolni. Mindez rengeteg pénzbe kerül. Mire meglesz, lassan nyugdíjba kell mennem...

Soltis Lajossal tíz-egynéhány éve ismerik egymást. A színész sem most kezd barátkozni Szentmihállyal: hosszú évek óta jár ide vadászbálakba, elhozta a Tanyaszínházat is. Baráti köre van a bánáti falucskában. Gyenge Ferenc úgyszintén nem hallomásból ismeri csupán a színházat. Alig volt az újvidékieknek olyan előadása, amelyet ne látott volna. Barátaival fölkocsikáznak Újvidékre. Látta már A hajót is, hogyne látta volna... Jó előadás. Amíg ezekről a fontos dolgokról beszélgetünk, nemcsak a szájuk, a kezük is jár. Egy százegyest bütykölnek éppen. Lajos, hozd ide ezt, Lajos, hozd ide azt, szól a mester. És Lajos hozza. Itt nincs az, hogy ő a Művész. Itt Ferenc a címszereplő. Aki huncut mosollyal mondja: érzéke is meg esze is van Lajosnak az autójavításhoz. Ha nagyon akarná, egy év alatt ezt a mesterséget is kitanulná. (Epizód. Amíg járjuk a falut, kollégákkal futunk össze. Mégpedig a szakma legjavából valókkal. Németh Istvánnal - már mint szabadon lélegző nyugdíjassal -, Matuska Mártonnal, Németh Mátyással a Magyar Szóból. Amolyan lélekben hozzánk hasonló konok hajóácsolókkal. A helyszínen kívánják ők is tetten érni a színészt. Aki őszintén bevallja: kellemesen meglepi, s nincs ellenére eme rendhagyó lépése iránti nagy érdeklődés.)

Soltis Lajos mosakszik - nehezen jön le kezéről a makacs olaj, le sem jön egészen -, átöltözik, s indulunk Szabadkára. A színházba, ahol az ő előadását játsszák. Ő vezet, hogy az én jegyzetelő kezem szabad maradhasson. Már amennyire... Szentmihálytól Szabadkáig beszélgetünk. Az autószerelésről is, persze, a kétkezi munkáról, a sajátságos hajóácsolásról, de legtöbbet mégis csak a színházról. S így is van ez rendjén. Hiszen Soltis Lajos az olajos kezeslábasban is megmásíthatatlanul színész, rendező, tanár maradt, aki tanulni és tanítani akar. - Ahogy elmondtam már: nem volt abban semmi sértődöttség, bosszú vagy hőbörgés, hogy otthagytam az Újvidéki Színházat. Ahol a betervezett öt év helyett tíz évet maradtam. S amelyet mint formát, mint intézményt mostanra kinőttem. Ezért akarok valami egészen mást csinálni, valami egészen kézzelfogható dolgot. Jelenleg autószerelést Szentmihályon, aztán meg ki tudja... Ki akarom magamat próbálni. A színházban tíz-tizenöt órát tudok dolgozni egyfolytában, de a javítóárokban állni órák hosszat egészen más dolog. Az állóképességemet edzem. Újvidék és Szentmihály között százharminc kilométer a távolság, szeretek vezetni, de igencsak fárasztó ez a nagy utazás. Nem beszélve arról, hogy a keresetem jó része elmegy benzinre. De gondolkodhatok közben: mit hogyan csináltam, mit hogyan fogok csinálni és nekem jelenleg ez a legfontosabb. Olyan ez a szakma - a művészet -, ahol meg kell verekedni minden gondolatért, ha van saját gondolatod. Helyetted senki nem oldja meg a dolgokat. Sem a régi, sem az új politika...


Soltis Lajos tehát jelenleg szabad művész és autószerelő. Továbbra is tanít a Művészeti Akadémián, nemsokára talán főállásban. Hívják rendezni a televízióba, van kilátásban néhány színházi rendezés, szerep is, elmehet továbbképzésre külföldre.

- Igen: elmenni vagy maradni, ez itt a kulcskérdés. Sokan elmentünk Magyarországra tanulni, kevesen jöttünk vissza. Ha mindazok, akik ott maradtak, hazajöttek volna, most egészen más arculata volna a jugoszláviai magyar színjátszásnak, mint amilyen most van. Aki érez magában némi elkötelezettséget, annak itthon a helye. Ebben a sajátságos közegben. Az én fejemben csak ez forog: még nem elmenni. Nem lehet az, hogy a színházat a végtelenségig az adminisztráció tartsa a hatalmában... Említettem már ezt is: Kusturica elmehet Amerikába, más meg máshová. Innen mindenki elmehet, én nem. Én addig nem megyek, amíg el nem zavarnak...

Persze, nem hagyhatjuk említés nélkül a Tanyaszínházat, Soltis Lajos második otthonát. Tanyaszínház természetesen az idén is lesz. Már az előadandó darab is megvan: Miroslav Antic bábjátéka. Rólunk van benne szó, az elevenünkbe vág. A marionettek megsokallják, hogy örökké csak madzagon rángatják őket, föllázadnak. Erről szól a darab. Egyszerű mese, érteni fogja a közönség, mint ahogy a Tanyaszínház minden előadását értette. - Ha ez a szentmihályi kirándulás valamiképpen mégsem jönne össze, más után nézek majd. Elmehetek például traktoristának, jogosítványom is van hozzá: vagy juhásznak, szakácsnak... Addig azonban mindenképpen Gyenge Feri barátomnál szeretnék maradni, amíg el nem sajátítom annyira a szakmát, hogy a saját autómat meg nem tudom javítani. Egyelőre úgy vagyok vele: tisztít ez a munka. Mint amikor a pálinkafőzdében a vodkát másodszor is fölteszik a tűzre. Hogy tiszta, jó erős pálinka váljék belőle...

Megérkezünk Szabadkára, a jobb napokat is látott Népszínház színpadán a Soltis Lajos által rendezett drámát nézzük. A dráma ugyebár arról szól, hogy kicsinyességeink, válságaink, torzsalkodásaink, félelmeink... közepette mindannyiunknak kell valami aránylag biztos kapaszkodó, mondjuk egy hajó, amit a saját két kezünkkel építünk fel magunk köré, védőfalként is, de járműként is, amelyben talán özönvíz esetén elmenekülhetünk. Kell ez a hajó akkor is, ha nem lesz özönvíz. De vajon ki meri bizton állítani, hogy nem lesz?

7 Nap, 1989. március 3.

Vissza...