A Janus-arc Géniusza

A Janus-arc Géniusza¹

Ugyan milyen szerző az olyan, aki már a címmel is felettébb kínos, kellemetlen helyzetbe hozza magát, hogy két dolog kapcsán is magyarázkodnia kelljen, és miért választotta éppen azt a bizonyos introitus-t Kleió² megbocsátó kegyeibe ajánlott írásának?

Az egyik: a Janus-arc kifejezés, amellyel már minden bizonnyal sokszor olyan formában találkoztunk, hogy Janus-arcú valaki, vagy valami – utalás annak a valakinek, vagy valaminek a kétarcúságára. Gyökereit a római mitológiából húzza, ahol az átjárások, ebből kifolyólag a be- és kijárások, valamint a kezdet és a vég védőszellemeként tisztelték. Tiszta sor.

A másik az összetettebb: a valakinek, vagy valaminek a géniusza. Bizonyos körökben már lerágott csont ez a fogalom, és íme mégis hozzányúlunk, és ezer bocsánatot rebegve ajkainkon belegyúrjuk írásunkba, még ha valaki szemében ez szellemi sziszifuszi munkának is tűnhet. Jelentése többféle. Sokszor lélek, vagy szellem, ihlet, sugallat, és ha a klasszikusoknak is hihetünk még, Múzsa – Schillered s Goethéd géniusza legyen / Veled és fáklyás keze fedje pályád!³ (Berzsenyi ezt az ódát akkor írja, amikor Kazinczy felesége Goethe és Schiller munkáival megy Széphalomról Kázmérba, és művében a nő legszebb útitársaként a Múzsát dicsőíti.) Hogy a magaslatokból leszálljunk a földi porba is, használjuk továbbá a rendkívül tehetséges emberek jelzőjeként; lángelmékre, mindenkire, aki valamiben nem csak kimagaslik, de zseniálisan teljesít azon a téren, amivel foglalkozik, amiben dolgozik, vagy amit gyakorol, és a többi, és a többi. De, ha még egy kicsit tovább kutakodunk, kiderül, hogy ez a géniusz a Rómaiknál (ismét ők) egy jóságos szellem, aki fogantatásától élete alkonyáig végigköveti és segíti, oltalmazza az embert – mai egyházi szakzsargonnal: őrangyal; továbbá azt is megtudhatjuk a polcokon porosodó lexikonokból, hogy megnevezése latin kifejezésből származik, és azt is, hogy az ókori római mitológiában a közösség vagy intézmény védőistensége is volt. Majdnem ez is tiszta sor.

Mondom (valaki azt is szorgalmazná: írom), hogy „majdnem ez is tiszta sor” mivel két példával szeretném szemléltetni azt a géniuszi koncepciós felvetést, mely (ha Isten is úgy akarja) mondandómat alátámasztva, egyértelműen elkülöníti a zseni (személy) és a géniusz (szellem) közötti egyre homályosabb elmosódást, annak könnyebb megértésében, miért fontos egy színház kapcsán ilyen szövegösszefüggésben értekezni róla.

1.) Az első géniuszt nevezhetnénk együtt értő géniusznak is.

Boccaccio, miután elolvasta Dante Commediáját, csak úgy volt rá hajlandó hivatkozni, hogy elébe tette a divina jelzőt. Így lett a műből Divina Commedia, azaz a Színjátékból, Isteni színjáték. Melyik géniusz munkálkodhatott a mű írójában (ihlet, sugallat, Múzsa?), és melyik az olvasóéban (a lángész, aki a sorok között olvas, a költői zsenialitás?), hogy ma sem tudjuk eldönteni, ki volt nagyobb géniusz, Boccaccio vagy Dante? Vagyis, melyiket vezette a nagyobb géniuszi-szellem? Tárgyunk szempontjából, ez most nem fontos, de nagyon jól mutatja milyen az, amikor a két géniuszi összecsapás a tegyünk rá meg egy lapáttal elv fényében kiegészíti, megváltoztatja és felemeli a kreativitás, művésziesség mindenkori étoszának harcát, és hozzátesz, nem elvesz belőle.

2.) Második géniuszt nevezhetnénk ellentétes géniusznak.

Móra Ferenc, halála előtt, egy szanatóriumban, ahol a „jó útra próbálták igazítani”, Der Untergang des Abendlandens-t⁴ olvasta, és annyira elkapta az emóció, hogy már a hosszú decemberi éjszakákban nem is figyelt arra, hogy egy emelettel felette „olyan hölgyvendég lakott, aki éjfélkor kuglizni kezdett a parketton.” Szeretett írónkat rázta a düh, még a plafonhoz is vágta, de annyira, hogy a hölgyvendég kuglijai szanaszét gurultak az emeleti szobában, mert szerinte: „Amit Spengler állít, az se több, se kevesebb, mint az, hogy a nyugati világot a liberalizmus pusztítja ki, ami a XVIII. század közepén kezdődött azzal, hogy a csőcselék kirágta a tekintély aranyalmáját.” Hogy vajon a két nagy öreg közül annak volt-e igaza, aki magáénak érezte az egykoron fényesen feltörekvő irányzatot, vagy éppen annak, aki temette azt, és sokak szerint kétes ideológiák felé kacsingatott, nem tudhatjuk, és a mai korból nem is ítélhetjük meg előítéletek nélkül. De egy biztos, mindkettő géniusza időtálló. Lehet az jó vagy rossz, félreértett vagy célt tévesztett, elfogadott vagy elferdített, bizonyossággal egy fajta értékrendet teremtő géniusz, ami nem csak egy korképet (esetleg: kórképet) foglal magába, de abban fejlődik ki, és hatással van arra, ami utána következik. Ez jól mutatja milyen az, amikor a két géniuszi összecsapás a ne tegyünk rá meg egy lapáttal elv fényében akarja kiegészíteni, megváltoztatni, és próbálja felemelni az ideológia, valamint az értékrend mindenkori étoszának harcát, és nem csak, hogy nem tesz hozzá, vagy nem vesz el belőle, hanem külön, egyedül bóklászik tovább a saját útján.

Ha még mindenki számára „tiszta sor” a dolog, mehetünk tovább.

A száraz és szükségesnek tartott „bevezető” után sokkal érdekesebb dologgal folytatjuk. Szemiotikával. Mi az a szemiotika, hangozhat az izgalomtól élénkülő, vagy már az unalomtól szunnyadó Olvasó kérdése. (Magamat ismerve, az utóbbira nagyobb az esély.) Nos, az internet korában minden egy kattintással elérhető, és ott (több helyen is) az áll, hogy ez nem más mint jeltan, jeltudomány, avagy jelelmélet. Mindez egybevéve még azt is takarja, hogy még a jelrendszerek tudománya is, ahová beletartozik a jelek megértése, azoknak a jövőre vonatkozó állításai, és megértésük, vagyis „annak a folyamata, hogy miként jutunk el a jelentéshez, hogyan fogalmazzuk meg a jövőre vonatkozó gondolatainkat, és fogjuk fel, értjük meg a világot.” Tiszta sor?

Ha igen, akkor azok, akik még nem látták a Soltis Lajos Színház logóját, vagy, ha esetleg látták is, de nem tudják, hogy az, legyenek olyan kedvesek, vizsgálják át tüzetesen a kezükben tartott könyv borítóját. (Akár az is előfordulhat, hogy fejléc/lábléc is került a lapokra a szerkesztő jóvoltából, azokban is szerepelhet. látogassanak el a Soltis Lajos Színházba, vagy a Soltis Lajos Színház honlapjára, esetleg (a Z generáció előnyben – ha ugyan olvassák ezt) egy gyors kereséssel telefonjukon kutassák azt elő. Egy Janus-archoz hasonló szimbólumot keresünk. A mi esetünkben ez két egymástól elforduló arcél babérkoszorúval a fején. Ha megtaláltuk, és jól szemügyre vettük, akkor tegyük fel magunkban a kérdést, miért ez lett a színházunk szimbóluma? Valaki biztosan tudja a választ, de mi nem. (Még az igazgató úr sem biztos benne.) Mégis, mit jelenthet? Mire akar utalni? Mi az üzenete? Számtalan a kérdés.

Az első dolog, ami az eszünkbe ötlik, talán a nevető-síró álarc együttese, a mindenkori teátrum jelképe. A komédia és a dráma. A jó meg a rossz. A fekete meg a fehér. A nappal és az éjszaka. És a többi ellentét, ami még beugrik. De a Janus-arcot ma úgy értelmezzük, mint ami a kettősségre, kétszínűségre utal. Negatív jelentése lenne? Lehet, ha valaki arra gondol, hogy aki szerepet játszik, az kétszínű vagy kétszínűsködik. (Habár a jó színész is lehet kétszínű, a rossz pedig kétszínűsködhet, hiszen sokadik színét mutatja a világnak, de így sem elég jó.)

Talán ez a kettősség a jó és a rossz dualizmusa lehetne?

Idézzünk fel egy interjút Soltis Lajossal. Az afrikai Godot-turnéről beszél benne. „...és megettem a birkaszemet, és mindenütt szerettek, és mindenkit nagyon szerettem. És megittam a vizet, amit európainak nem szabad meginni, és semmi bajom nem lett tőle. És azt nagyon meg tudom köszönni Valakinek, aki fölöttem áll, és ezt megadatta, mert ott is az erősödött meg bennem, hogy itt is ilyen oázisok vannak Európában. És én egy összekötő kapocs vagyok az oázisok között. Egy utazó ember vagyok, aki másokat is bele tudok ebbe bolondítani. És mivel belebolondítok másokat, jogom van cserben hagyni őket, jogomban áll magukra hagyni őket azért, hogy erősödjönek. Az embernek mindig kell tudni azt, hogy önmaga érdekében – és ez nem egy önös érdek… De önmaga érdekében, mikor kell kilépnie a tájból, hogy ne váljon egy kiszáradt akácafává.”

Nagyképű ez az ember? – kérdezhetnénk. Lehet. Van neki mire? Többre, mint sokunknak. Érezhetjük szavaiban a géniuszi szellem halovány jelenlétét? Ha igen, a fenti példákból mind a kettőt? Az együtt értőt, és az ellentétest is?

Mindenki válaszolja meg magának.

Vegyük ebben a pár mondatban elhangzottakat Soltis Lajos ars poétikájának! Nem biztos, hogy az, de csak a felvetés kedvéért. Ez az ember itt tisztában van azzal, hogy mi végre van a világon. Tisztában van a képességeivel. Tanítóként látja magát. És tudja, a tanítványai, amikor már mindent átadott nekik, csak nélküle tudnak – magukhoz képest – tovább fejlődni. A jó és a rossz tanár. A jó, aki tanít, a rossz, aki elhagy, ha már – szerinte – nincs mit adnia. Akár a két egymástól elforduló arcél a Soltis Lajos Színház logóján. Ha tovább feszegetjük, idevehetjük a kettősséget is és a kétszínűséget is. (Ez utóbbit csakis akkor, ha nem közölné tanítványaival szándékát.)

Erőltetettnek tűnik egy színház névadóját belegyömöszölni egy ilyen dualista jelképbe, és nem is ez a szándékunk. De ha a szimbólum készítőjét⁵ homlokon csókolta valamilyen géniusz (Ne feledjük a Múzsákat is géniusznak hitték!) előfordulhat, hogy valamit sugallt is egyben? (És azt se feledjük, hogy a sugallat is lehet géniusz!)

Nézzünk még egy kettősséget!

Színésztársai, kollégái szerint nem mindig volt könnyű dolgozni vele. De melyikünkkel könnyű? Igazi vajdasági temperamentuma volt. A Határ c. filmben van egy csodálatos jelenet, amely a berlini filmfesztiválon különdíjat kapott. Nándor (játssza Soltis Lajos) kénytelen a pribékeknek beszolgáltatni a malacokat. Kiderül, egyet eladott. Nem járja ez így, mondja a főverőlegény, és Nándort is magukkal viszik. Nándor énekelgetve ül a teherautó hátuljában, tudja, hogy kiverik belőle a szuszt is, és nézi a megmaradt három gyönyörű kismalacát. „Kék nefelejcs, kék nefelejcs. / Virágzik a, virágzik a tóparton.” És mire észbe kapnánk, a teherautót díszítő fém vörös csillaggal levágja mind a hármat. Ha pocsékba megy is, akkor sem lesz a tiétek – gondolhatta magába.

Ezt a szerepet tökéletesen rá írták. Deák Ferenc⁶ biztos tudott arról a kirohanásáról, hogy egyik napról a másikra elhagyta a színészi pályát, és elment autószerelőnek. Soltis Lajos nem az a fajta ember lehetett, aki disznók elé szórja a gyöngyöket. Nem becsülték meg ebben a szakmában, majd megbecsülik másikban.

De szerencsére Mr. Ford szentélyéből visszatalált Thália égszínkék, fodrosan ringatódzó vizeire.

A dac a dualitás egyik olyan formája, amikor azért megy valaki a saját feje után, mert önfejű, vagy mert önfejűségében az a meggyőződés vezérli, hogy be tudja bizonyítani az igazát. Az most nem számít, hogy valóban igaza-e van.

Felsejlik a két egymással ellentétes irányba forduló arcél?

Ha fel, akkor már csak a babérlevél koszorúval kell kezdenünk valamit. De mielőtt még bárki is utána nézne, a hervadhatatlan érdemek jutalmának tartották mindenkoron. Ez meg, ugye, magáért beszél, hiszen minden szentnek maga felé hajlik a keze, és mindenki a saját igazát magyarázza. Végül is mindenbe bele lehet magyarázni és látni mindent. De miért is ne lehetne? Dualista világegyetemben élünk. A Janusz-arc mindenkire ráhúzható, és mindenki belebújhat. De mi, Soltisosok a miénknek a mitológiáját így is értelmezhetjük.

Benne teljesedik ki a géniusz, ami a közösség és az intézmények védőistensége. Az a géniusz, aki életében zseniként működött, és holtában géniuszként lebeg egykori tanítványai felett.

Celldömölk: 2021.01.31.

¹Eredetileg a „...merő álom” Történetek a Soltis Lajos Színház 40 évéből c. kötethez íródott, de a dokumentum áramkimaradás okozta számítógépes-meghibásodás és némi emberi mulasztás miatt elveszett. 2022. szeptember 17-én sikerült visszaállítani a meghibásodott dokumentum eredetijét.

² Megbocsátó kegyeibe ajánljuk, nem, mint a történetírás vagy a heroikus költészet múzsájának, hanem neve egyik jelentésének okán. És nem az elbeszélőre gondolunk, hanem a dicsőség hírnökére.

³ Berzsenyi Dániel: Gróf Török Sophie-hez

⁴ A Nyugat alkonya (Oswald Spengler)

⁵ Egyszer majd kiderül, ki volt az. Ha az illető olvassa ezt, kérjük jelentkezzen!

⁶ A forgatókönyvíró

Vissza a blog főoldalhoz

Elérhetőségek